#Európai Unió


Fico okosabb Orbánnál, ezért szeretik
 

Fico okosabb Orbánnál, ezért szeretik

Miközben mintha Orbán Viktor kottájából játszana, Robert Fico az egyik „üdvöske” Európában, olyan ajtók nyílnak meg előtte, amilyenekről a magyar kormányfő mostanában nem is álmodhat. Összeállításunkból kiderül: nincs semmi trükk, egyszerűen okosabban kell viselkedni.

hvg.hu hvg.hu





Varga Mihály: kezdődhetnek az IMF-tárgyalások
 

Varga Mihály: kezdődhetnek az IMF-tárgyalások

Az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is így vélekedik "már csak a naptárak egyeztetésének kérdése", hogy a tárgyalások mikor kezdődhetnek - fejtette ki Varga Mihály az MTI-nek pénteken.

MTI MTI


Matolcsy is Orbán elleni államcsínyről ír
 

Matolcsy is Orbán elleni államcsínyről ír

A közgazdaságtanból ismert Pareto-elvvel magyarázza Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, hogy az elmúlt két év kormányzati döntéseivel már megalapozták az elkövetkező húsz év sikerének felét. Matolcsy szerint bár két csatát már megnyertünk, még kettő vár ránk.

hvg.hu hvg.hu

Elutasított az EU bírósága egy magyar keresetet
 

Elutasított az EU bírósága egy magyar keresetet

Végzéssel elutasította az Európai Unió elsőfokú bírósága (Törvényszéke) azt a magyar keresetet, amely megtámadta az Európai Bizottság egy határozatát a határellenőrzéshez kapcsolódó tevékenységek finanszírozásának keretében állítólag jogosulatlanul igénybe vett uniós támogatás visszafizetéséről.

MTI MTI


Rengeteg európai nőt kényszerítenek szexmunkára
 

Rengeteg európai nőt kényszerítenek szexmunkára

Az Európai Uniónak (EU) nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a kényszermunka megoldására - hívja fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), amelynek becslése szerint csaknem 900 ezren dolgoznak kényszermunkásként az unió tagállamaiban.

MTI MTI

 

"Szoros figyelemmel" követik Romániát az EP-ben

Ha sérülnek az európai normák, az Európai Uniónak fel kell lépnie ez ellen - hangsúlyozta keddi közleményében a román belpolitikai vitákkal kapcsolatban Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata pártállású német elnöke.

MTI MTI


Martonyi: azonnal lépni kell
 

Martonyi: azonnal lépni kell

Azonnali és határozott lépésekre van szükség az Európai Unió válságának megoldására – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter hétfőn Szegeden.

MTI MTI



Irán „szembeszáll” az EU-szankciókkal
 

Irán „szembeszáll” az EU-szankciókkal

Irán nem marad "passzív" az ellene az Európai Unió által kivetett olajipari embargóval szemben, és "szembeszáll" az ellenséges intézkedésekkel - közölte vasárnap Mahmúd Bahmani, a teheráni központi bank elnöke. Teheránban bejelentették, hogy hétfőre hadgyakorlatot terveznek, és azon rakétakísérleteket is végrehajtanak.

MTI MTI

Mától olcsóbb a külföldi telefonálás
 

Mától olcsóbb a külföldi telefonálás

Az Európai Unió döntéshozó szervei által korábban elfogadott döntésnek megfelelően mától csökkent a külföldi, EU-n belüli mobiltelefonálás, sms-ezés és mobilnetezés költségének plafonja, azaz kevesebb pénzt kérhetnek el a szolgáltatók, mint tegnap.

hvg.hu hvg.hu

 

"Ha készen állunk, akkor fogjuk bevezetni az eurót"

A következő két évben komoly konzultációt kell folytatni Magyarországon arról, hogyan vegyünk részt az európai integrációban - mondta Orbán Viktor három hete, míg Matolcsy György az euróról nyilatkozott többször szkeptikusan. A magyar uniós politikáról kérdeztük ezek tükrében a kormány uniós ügyekért felelős államtitkárát, Győri Enikőt.

Folk György / Brüsszel Folk György / Brüsszel